A jakartai repter addig a legszebb, kis piros teteju hazikok, kozottuk kertecskek. A csomagom persze nem erkezett meg. Mondjuk nem lepodtem meg ratja, szamitottam ra.
Tiz ev utan ujra talalkozom Dita nagybacsimmal, nem sokat valtozott, talan kisebb lett valamivel, meg oszebb. Kisebb csoport vart ram hatalmas autoval. Itt minden auto hatalmas, mint az amerikaiaknak es a masik oldalon kozlekednek. Jakarta vegtelenul nagynak tunt nekem, soha nincs vege barmerre mesz. Ha az agglomeraciot is beleszamitjuk, akkor 16-20 millio lakosu. Az autopalzarol leterve egyre tobb a motor, aztan mar szinte csak motor. Micsoda nyuzsges, az utcan mindenfele kajaldak meg trafikok, rengeteg ember. Csaladlatogatas kovetkezik. Hatalmas haz, rengeteg kaja, rizs, csirke, tofu, valami szamomra ismeretlen gyumolcs, vastag palacsinta szeruseg kokuszos szirupban, tea. Sok sok csaladtag, mindenkinek tiz neve, soha nem jegyzem meg.
Aztan megyunk Ditaekhoz. Nagyon tetszik a haza, pici es egyszeru, de baratsagos. Elol, hatul kis kert. A furdes kicsit fura, kancsoval ontom magamra a vizet a kadbol kimerve, wc lehuzasa hasonloan kancsoval tortenik. Kapok pizsamat, szunyogriasztot, takarot nem, de minek. Mar alszom is, de micsoda zajok! Mocik berregnek, dudalnak, az emberek kiabalnak, vki enekel, mintha meg mindig az utcan lennek.
A tv hangjara ebredek, a gyerekek spongyabobot neznek. Kb del van, de nekem meg csak hajnali het...Reggelire tea, nasi goreng (piritott rizs), tempe (ilyen szojabol keszult teglalap alaku cucc), csirkemaj, aztan papaya. Igazabol itt minden etkezes olyan, mintha ebed lenne.
Majd felpattanunk a mocira, es Dita elhoz a warnetbe (igz hivjak az internet kavezot). Mennyi ember! mocik, buszok, egyenruhas gyerekek mennek iskolaba. Kapok avokadodzsuszt, finom. Mar megyek is...