Hát megérkeztem. És Jogjában semmi nem változott. Olyan, mintha el sem mentem volna. Pontosan emlékszem hogyan kell felvenni a bukósisakot, hogy ne hagyjon törést a beszáritott frufrumon, és hogyan kell szoknyában oldalülve egyensúlyozni a motoron, hogy ne essek le. Minden utcára emlékszem, ugyanott vannak ugyanazok a kajáldák, ugyanaz az internet-kávézó, és ugyanannyiba kerül minden. Nem jöttem zavarba a hidegvizes, nyelesvödörből-öntős fürdőszobától sem, és nem ijedtem meg a falon rohangáló minigekkók hangjától. És nincs is annyira meleg. Mindez annyira távolinak tűnt otthonról, azt hittem teljesen idegennek fogom érezni magam, és mennyire fog hiányozni a négyes-hatos villamos. De nem. Most annyira normálisnak és hétköznapinak tűnik minden, hogy végül is mindegy hogy itt vagyok vagy otthon vagyok. Csak az emberek, azok mások körülöttem.