Már vártam a kedvenc pillanatomat - melyre bár mindig élénken vissza tudok emlékezni - minden egyes alkalommal, ha dél-kelet-Ázsiába érkezem,  újrasokkol: a pillanat, amikor kilépek a légkondival hűtött repülőtér kapuján, vennék egy mély lélegzetet, de csak mintha forró gőzzel telne meg a tüdőm. Szauna, aminek nincs kijárata...És amit már szinte elfelejtettem mióta nem jártam itt az, hogy ez a levegő tele van élettel. Kavarog benne az utcai kajaárusoknak köszönhető édeskés égett olaj szag, a motorok kipufogóbűze, a mindenhová odaburjánzó hatalmas levelű fák otromba virágainak illata, a trópusi eső és a ruhaboltokból kiáramló leírhatatlan batik-textil szag, melyről nem tudom eldönteni, hogy szeretem vagy sem...mindenesetre így együtt olyan kompozíciót alkotnak, ami mosolyra fakasztja a szívem. Mert annyira rettenetesen idekötődik. Ezt a szagot lepárlom, és elnevezem Ázsia-parfümnek. Akinek hiányzik Ázsia, magára fújhat egy keveset és belemerülhet az ábrándozásba...nem először fogja a többi ember hülyének nézni