egy nap Srí Lankán… túlságosan rövid ahhoz hogy bejárjam ezt a gyönyörű szigetet, de épp elég arra hogy lenyűgözzön, és örökre bevésse magát az emlékezetembe. ide is vissza kell még jönni.
Srí Lanka egy könnycsepp alakú sziget India partjaitól délre. a szó maga szanszkrittül azt jelenti „ragyogó föld”. de mindenféle más néven is ismert volt régen: Serendib, Ceylon, India könnycseppe, Dharma szigete, a Kelet gyöngyszeme meg még egy csomó más..mivel a történelem során akárki idejött, újra elnevezte a szigetet: indiaiak, kínaiak, arabok, portugálok, hollandok, angolok igyekeztek rá tenni kezüket a kereskedelemre… szép kis kultúrát hagytak maguk után. a népesség 73%-a buddhista. a maradék hindu, muzulmán és keresztény. a legnagyobb etnikum a szingaléz,  kisebbség a tamil meg a mór…
szóval  miután egy egész éjjel és nappal nem aludtam, megérkeztem Colombóba, az ország kereskedelmi fővárosába. a reptértől a hotelig tartó egy órás út alatt már alig bírtam magammal, ahogy megláttam azokat a vicces kis tuk-tukokat (vagy badzsaj), ami a motoros riksát jelenti, a csupa színesbe felöltözött embert, meg a sűrűn növő trópusi fákat és virágokat, amit még mindig imádok Ázsiában.  egyetlen napom van. jobban teszem, ha rögtön elindulok ahelyett hogy beledőlnék az ágyba aztán egész életemben bánnám…amúgy is jobb sötétben aludni éjszaka, nem?





az óvárosban úgy éreztem magam, mintha valami európai városban sétálnék: a hollandok hagyták maguk után ezeket a régi épületeket, melyek ma is számos kormányzati intézménynek adnak otthont.
 önjelölt idegenvezetőm, egy sovány helyi öregember megmutatta nekem a legöregebb buddhista és hindu templomokat a városban… mondjuk magamtól is könnyen megtaláltam volna őket, de nem bántam, hogy szórakoztatott a történeteivel. egy kicsit beleláthattam az itteniek mágikus és misztikus hitébe: istenek, dévák, szellemek, meg mindenféle fura lények léteznek itt emlékezet előtti idők óta…hehe imádom a misztikumot! a garangaramaya vihara buddhista templomban meglocsoltam a fát, aminek a nagyapja alatt állítólag buddha 6 évig vagy meddig meditált, aztán megvilágosodott. mindenhonnan jönnek ide látogatók imádkozni meg áldozni meg megkerülni és meglocsolni a fát, hogy valóra váltsák kívánságaikat. annyira varázslatos és annyira békés az egész atmoszféra. annyira más..tök jó. az udvaron pedig ott álldogál egy igazi bébi-elefánt szegénykém.


 
a buddhista templom

és ez már a hindu




délután lementem a tengerpartra, ahol családok, szerelmespárok, turisták százai sétálgattak üldögéltek, hogy az indiai óceán elbűvölő naplementéjében töltsék ezt a romantikus szombat estét.  hehe. akármilyen közhelyes is, a naplemente megunhatatlan. és a tengerpart is. J lufik, sárkányok repkednek az égen, rántott tengeri herkentyűk szaga terjeng, gyerekzsivaj hallatszik, és az indiai óceán párával teli nehéz fuvallata lebbentgeti a lányok színes szoknyáit… sokáig ültem ott, reméltem, hogy nem lesz vége a pillanatnak. Néhány évvel ezelőtti szülinapom jutott eszembe, melyet a barátaimmal töltöttem a tengerparton. mélyet szippantottam a levegőbe..de hiányoztok basszus.



A bejegyzés trackback címe:

https://azsiamania.blog.hu/api/trackback/id/tr724545507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása