Jávára Malajzián keresztül vezetett az utam, késő délután érkeztem meg Kuala Lumpurba, ahonnan csak másnap reggel indult tovább a gépem. Kaptam a lehetőségen, és bemásztam a városba, hogy körülnézzek egy kicsit. Olyan igazi, klasszikus turistának éreztem magam, és nem csak azért mert lógott rajtam egy hátizsák, két kamera meg egy térkép, hanem rádöbbentem, hogy mennyire kizökkentem már az itteni életből, és hogy képtelen vagyok már lereagálni a furcsa szitukat. Először is: mindenki gátlástalanul bámul ilyen bárgyú vigyorral :) ami inkább vicces mint idegesítő, de némelyikük oda is jön magyarázni, meghív a házába, és megkérdezi a facebook-címem. na és akkor mit mondok? most legyek bunkó és küldjem el a...vagy adjam meg és akkor zargat, vagy...igen, megadok egy kamut. jó szándékból kamuzni, az itt jó tett. egymás fejébe vigyorgunk és mindenki hepi :) Második érdekes szitu amibe belefutottam: a "sorban állás" itt életre-halálra menő tolongás és lökdösődés, sunyi befurakodás, és dicsőséges győzelem, ha sikerült beküzdened magad valahova. nem érdemes udvariaskodni, mert lemaradsz a buszról. itt nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sok az ember. ja, és mindig olyan ostobán éreztem magam, amikor azt gondoltam, hogy akkor én besétálok az ajtón a pasi előtt, mert nem.
Felszálltam a magas-vasútra vagy mire, ami olyan mint mondjuk a bécsi metró, csak nem a föld alatt, hanem felette, nincs benne sofőr, odaállhatsz az elejébe és olyan, mintha a hátuljában állnál, csak előrefelé megy jó gyorsan.
Végre-valahára megérkeztem a belvárosba, nem volt sok időm, így rögtön elmentem a Petronas-tornyokhoz (a világ legmagasabb ikertornyai)...megkértem néhány ráérősen semmittevő helyi srácot, hogy fényképezzenek le a toronnyal, erre mindegyik oda pózolt mellém és megadták a telefonszámukat. hát köszi srácok. biztos még gyakran összefutunk az életben...:)
Besötétedett már. Májusvégi, izgalmas nyári éjszaka-hangulatom lett. Irányba vettem a kínai negyedet, mert az nagyon tetszett, mikor utoljára itt jártam. isssszonyat tömegnyomor és nyüzsgés, piros lampionok, mindenféle fura kaja, a legmárkásabb órák, laptopok, pólók, és minden árus üvölt. sajnos vissza kellett indulnom, hogy elérjem az utolsó buszt a reptérre, útközben még kajáltam egyet az utcán egy indiainál. mert az nem lesz Indonéziában.