1975-ben nyitottak meg ezt a parkot, Indonezia kicsinyitett masat. Kozepen egy toban kialakitottak a szigetvilagot, a park tobbi reszen pedig az osszes nepcsoportnak megtalalhatjuk valahol a ra jellemzo epiteszeti stilusban felallitott epuletet, s ezekben kulonfele muzeumokat. A park egyebkent hatalmas (120 hektar), konnyu benne eltevedni (en inkabb ojekkel - kb motoros taxi- vitettem magam mindenhova).

Hat itt sikerult eltoltenem 3 napot a tobbi osztondijassal egyutt. Majdnem otszazan voltunk a vilag szinte osszes orszagabol. Nagyon vicces arcokkal talalkoztam, s annyi informacio rohamozta meg az agyam hogy kb szetrobban. Kaptunk egy programtajekoztato fuzetet idobeosztassal is gondosan ellatva, de persze soha semmi nem akkor volt, amikor lennie kellett volna, minden minimum 2 orat csuszott es soha senki nem tudott semmirol :) Na de ehhez hozza kell szokni ebben az orszagban- mondtak nekunk. De kajaval aztan rendesen el voltunk latva, es volt egy- ket igencsak jol sikerult program. Egyik nap elvittek minket egy halaszfaluba, kicsit bevegyultunk a helyiek koze, azok meg csak ugy kapkodtak a fejuket, mifele (es mennyifele!) emberek vagyunk mi... Aztan egy neni tartott nekunk egy ket oras eloadast a kulturak kulonbozosegeirol, s probalta velunk megismertetni az itteni szokasokat. Peldaul ha vmit adok vagy kapok, a jobb kezemet nyujtsam (a balt masra hasznaljuk...), hogy oltozzunk fel illendoen (egyik programra indulva kb az egesz tarsasagot visszazavartak, hogy a miniszoknya-atleta-papucs szett egy kisse keves lesz), ja es hogy szokjunk hozza az indonez emberek nekunk kisse indiszkretnek tuno kerdeseihez (mi a vallasod?miert nincs baratod/baratnod? mitol vagy ilyen kover? hova mesz honnan jossz micsinalsz?stb), szeretnek baratkozni, igy kozelednek az emberhez. A maganyt egyaltalan nem ismerik (na ezt mar en is tapasztaltam mar nem egyszer), ha azt mondod nekik kicsit egyedul akarsz lenni faradt vagy, nem ertik mi bajod. Aztan a neni megkerdezte van e valami ami mar nem tetszik az orszagban. Na egy del- afrikai srac egybol feltette a kezet hogy o most hazamegy, mert itt guggolni kell a vecen es nincs papir, de meg zuhany sem. Egy gambiai azt kifogasolta, hogy az emberek csipkedik a boret, meg fogdossak (soha nem lattak meg ilyen fekete bort, persze hogy fogdossak), egy szoke lanynak meg a hajat huzogatjak. Egy masik lanynak meg az nem tetszett, hogy mindenki helo miszterezi no letere. Hat van ez igy. Majd megszokjak.

Az utolso program az opening ceremony fel napot csuszott, mert az oktatasi miniszternek meetingje volt. (Biztos Putyinnal, aki pont aznap jott Jakartaba, hogy egymilliard dollart adjon katonai repulogepekre. Most Indonezia bekemenyit, valaszul a malajok szigetrablasara, s egyeb szemtelen tevekenykedeseire...) Szoval utolso este mindenki magara oltotte a nepviseletet, leultunk nemzetek szerint s akinek elhangzott az orszaga, felallt s meglengette a nemzeti lobogot, a tobbiek meg megtapsoltak. Jokat lehettett rohogni, de gyonyorkodni is a kulonfele jelmezeken (kar, hogy az enyem a borondomben volt 1000 km-rel odebb...). A legnagyobb tapsot a (kelet-)timori sracok kaptak... Eleg elegans esemeny volt, beszedet mondott mindenfele miniszter meg nagykovet, kozottuk pedig igen szinvonalas tanceloadasokkal szorakoztattak minket. Igazan kitettek magukert. Aztan nem sok idom volt osszepakolni, s mar indult is a busz Jogjaba...